A gyermekkori érzelmi elhanyagolás

Bár a gyermekkori érzelmi elhanyagolás mások számára láthatatlan is lehet, az bizonyított, hogy felnőttkorra maradandó nyomot hagy, kihat a cselekvéseinkre, az érzelmeink kezelésére, azokra adott reakciónkra és teljes életünkre!

Sok ember, akik gyermekkori érzelmi elhanyagoltságban nőttek fel, nem is tudják, hogy ez történt, ugyanis nehéz észrevenni, mert ez egy olyan valami nem történt meg. (Ha valamit tesznek velünk, azt könnyen meg tudjuk nevezni, azonban, ha valami ,,csak nincs”, azt sokkal nehezebb azonosítani) Nem kapták meg azokat az érzelmileg kielégítő válaszokat, megértést, készségeket vagy reakciókészséget, amire nagy szükségük lett volna. A meg nem történt dolgok nem események, és nehéz észrevenni vagy emlékezni rá!

Sokan, akik érzelmi elhanyagoltságban nőttek fel, nincsenek tudatában annak, hogy ez milyen módon befolyásolhatja őket a mindennapi életben. Az ember kiszolgáltatottá válhat sok olyan esetben is, amelyek mások számára normálisnak tűnnek!

A gyermekkori érzelmi elhanyagolás akkor fordul elő, amikor a szüleink nem, vagy nem jól reagálnak az érzelmi szükségleteinkre, miközben felnevelnek minket.

Az a gyermek, aki olyan környezetben nő fel, ahol érzelmeit nem ismerik el, vagy nem veszik komolyan, rettentő káros sérüléseket szenved és bár az érzelmek az emberi lét elengedhetetlen részei, ezek a gyerekek megtanulják, hogy érzéseik nem jogosak, ezért végül elrejtik, magukba zárják őket, hogy ne terheljék velük a szüleiket (és később másokat sem).

Ez valójában nagyon figyelemre méltó dolog egy gyerek részéről. A túlélés érdekében alkalmazkodnak gyermekkorban megteremtett környezetükhöz, de ez a túlélési mechanizmus végül visszafelé sül el, mert egy létfontosságú életforrást taszítanak el, amire egész életükben égető szükségük lenne ahhoz, hogy kiteljesedett, gazdag életet élhessenek: az érzéseiket.

Ha úgy élik le az életüket, hogy egy fal áll az érzelmeik és saját maguk között, az akadályozza az érzelmi világukhoz való hozzáférést, lemaradhatnak arról, hogy megtanulják azonosítani, megnevezni, érvényesíteni, tolerálni, kezelni vagy kifejezni érzéseiket és ha ezek a készségek hiányoznak, felnőttként hajlamosabbak lesznek arra, hogy elszakadjanak önmagunktól és másoktól is. Zavartnak vagy túlterheltnek érezhetik magunkat, amikor az érzelmek felszínre törnek, és nehezen tudják azonosítani azt, hogy igazából mire is van szükségük.

5 kiváltó ok, amely aktiválhatja a gyermekkori érzelmi elhanyagolásunkat

  1. A szüleink közelében lenni… vagy akár csak beszélni velük, gondolni rájuk

Az érzelmileg elhanyagolt szülőkkel való megküzdés a felnőtt létünk egyik legnagyobb kihívása lehet. A gyerekek intuitív módon a szüleik felé fordulnak érzelmi kapcsolatért, de sajnos, amikor az érzelmileg elhanyagolt gyerekek ezt teszik, túl gyakran találkoznak csalódással, hiszen most, felnőttként érzik, hogy valami hiányzik a szüleik közelében és ez sértettség, harag és magány érzését váltja ki bennük! Ez egy ördögi kör, mert újra és újra ,,felkeresik őket” a várva várt visszajelzés és szeretet miatt, a válasz azonban mindig ugyanaz. Eltaszítás, érvénytelenítés, elbagatelizálás, stb.

Lényeges szempont, hogy a szüleink azt adták, amit tudtak, a legjobb tudásuk szerint és a visszamutogatás csak minket ragaszt bele a fájdalomba.

  1. Figyelmen kívül hagyás:

Alapvetően a gyermekkori érzelmi elhanyagoltság megtapasztalása a napi figyelmen kívül hagyás egyik formája. Felnőni anélkül, hogy az érzéseinket észrevették volna, reagáltak volna rájuk vagy adott esetben elutasítást kaptunk, azt jelenti, hogy figyelmen kívül hagyták annak lényegét, akik vagyunk (az érzelmeinket). Ez világossá teheti számunkra, hogy ma miért érezhetjük úgy, hogy ,,nem látnak bennünket”! Még az is előfordulhat, hogy rendkívül kényelmesen élünk a háttérben, félünk kockázatot vállalni, megszólalni, vagy a figyelem középpontjába kerülni. Ha azonban olyan helyzetek merülnek fel, amelyekben nyilvánvalóan figyelmen kívül hagynak, akkor egy gyermekkori láthatatlan érzést válthat ki, ami fájdalmasabbá teszi a jelenlegi helyzetet a kelleténél.

  1. Konfliktus megélése

Bár mindenki élete során találkozik konfliktusokkal, nem mindenki rendelkezik azokkal az eszközökkel, amelyekkel hatékonyan és egészségesen kezelheti a konfliktust. A konfliktus megkívánja, hogy rendben legyünk azzal a ténnyel, hogy (1) dühösek vagy megbántottak vagyunk, és (2) valaki az életünkben szintén mérges vagy megsérült. Ezt fontos felismernünk azért, hogy képesek legyünk azonosítani, mit érzünk, megérteni, és szavakba önteni ezeket az érzéseket. Ezekkel a felbecsülhetetlen érzelmi képességekkel rendelkezni nem könnyű, különösen azok számára, akik gyermekkorukban megtapasztalták az érzelmi elhanyagolást. Tehát, ha konfliktus van, előfordulhat, hogy nem rendelkezünk a helyzet kezeléséhez szükséges készségekkel, ehelyett késztetést érezhetünk arra, hogy elkerüljük, elnyomjuk az érzéseinket, és/vagy úgy tegyünk, mintha semmi bajunk nem lenne.

  1. Segítségre van szükségünk

Ha gyermekkorunkban újra és újra az elhanyagoló szülőnk felé fordultunk, és a válasz szinte mindig a figyelmen kívül hagyás vagy elutasítás, érvénytelenítés volt, akkor ez minden alkalommal csalódás érzését váltott ki belőlünk és azt tanította nekünk, hogy minden próbálkozásunk hasztalan, bármit teszünk, a helyzet nem változik és ennek a legkárosabb következménye, hogy nem merünk a későbbiekben sem segítséget kérni, vagy ha megtesszük, akkor az egy rendkívül frusztráló érzés. Azt érdemes tudatosítanunk magunkban, hogy időközben felnőttünk, a körülöttünk élő emberek pedig nem a szüleink, akik bántottak, ezért bátran kérjünk segítséget!

 Ahhoz, hogy átvegyük az irányítást a kiváltó okok felett, döntő fontosságú, hogy megértsük személyes gyermekkori érzelmi elhanyagolt élményünket és ezt követően meg kell tanulnunk kapcsolódni a saját érzéseinkhez, be kell tudnuk azonosítani őket, megkülönböztetni, elfogadni és megdolgozni őket!

Ha megtesszük ezeket a lépéseket, akkor előbb utóbb azon kapjuk magunkat, hogy bizonyos események megtörténnek az életedben, mert te is ember vagy, mint mi többiek, de tudatossággal és érzelmi, újratanult képességgel mi leszünk azok, akik irányítani fogjuk. Ez nem azt jelenti, hogy soha többé nem ,,csúszunk vissza” vagy nem reagálunk rosszul, hanem azt, hogy ezek száma csökken, illetve, ha ilyen helyzetekbe sodródunk, akkor a korrekció is sokkal könnyebben fog menni!