Gyermekkori szexuális bántalmazás
A gyermekkori szexuális visszaélés a gyermekbántalmazásnak egy speciális formája, amelyben a gyermeket az elkövető szexuális ingerkeltésre és/vagy felnőtt vágyainak kielégítésére használja fel. Sokan úgy gondolják, hogy visszaélésnek/abúzusnak csak a behatolás számít (hüvelyi vagy anális), de ezzel ellentétben ez lehet bármilyen szexuális tevékenység felnőtt és kiskorú között, mely magában foglalja a szexuális érintést és az érintés nélküli cselekményeket, például a magamutogatást, a gyermek prostitúcióra való felkérését/rákényszerítését, a leselkedést, a pornográf felvételek készítését és a szexuális kommunikációt telefonon, interneten vagy szemtől szemben.
Akármi legyen is a szexuális visszaélés indítéka, az mindig beleegyezés nélkül történik, nincs olyan, hogy a gyermek ,,akarta”, annak ellenére, hogy sok esetben ezt állítja a bántalmazó. Egy gyermek nem tud valóban beleegyezni, már a kora miatt sem, vagy mert szoros kapcsolatban áll az elkövetővel és fél, vagy pedig érzelmileg kötődik hozzá valamilyen formában.
Ez a beleegyezésre való képtelenség akkor is igaz, ha a gyermek nagyobb, vagy serdülő és a bántalmazó azt állítja, hogy a szexuális viszony beleegyezésen alapult. Még az idősebb gyermekek esetében is fennáll a hatalmi különbség, az érzelmi függőség vagy a fizikai erőviszonyok eltérése.
A gyermekkori szexuális visszaélésekkel kapcsolatban sok téves hiedelem él az emberekben, ezek közül némelyik azért ágyazódott be a köztudatba és tartja magát makacsul, mert csökkenti a szülők félelmét annak a lehetőségétől, hogy gyermekük is lehet áldozat. Az ezen a területen végzett kutatási eredmények azonban pontos képet adnak a szexuális visszaélés módjairól, az elkövetők státuszáról és az előfordulás gyakoriságáról!
Fontos tudnunk, hogy a gyermekkori szexuális zaklatást soha nem a gyermek provokálja ki! Fejlődési szempontból nem képes megérteni a szexuális viselkedés valódi természetét és elhiheti az elkövető azon állításait, hogy ezek a közeledések, megnyilvánulások csak a normális, vele szembeni törődést, szeretetet mutatják.
A gyermekkori szexuális zaklatást a gyermek nem tudja megállítani és tévesen hisszük azt, hogy véget vethetett volna ennek, ha azt mondja, hogy ,,hagyd abba”. Az interakciók azért bántalmazóak, mert szimbolikusan vagy szó szerint rákényszerítik a gyermekre. Sok esetben a gyermek érzelmileg és/vagy fizikailag függhet az elkövetőtől, ha az családon belül van, de ugyanez a helyzet más szociális környezetben, például sportcsapatban, amikor a bántalmazó az edző. A gyermeket olyan fenyegetéssel is kényszeríthetik, amelyek célja, hogy félelmet, bűntudatot keltsenek. (például, hogy apa börtönbe kerül, ha bárkinek elmondod és akkor mi lesz anyával meg veled, vagy mondhatják azt is, hogy hiába mondanád el, senki nem fog neked hinni).
Tévedés azt gondolni, hogy ezek a bántalmazások többségében idegenek által elkövetett bűncselekmények, ugyanis mindössze 10%-át okozza a gyermek számára ismeretlen személy, 90% a családból vagy a gyermek által ismert felnőttek közül kerül ki.
Felnőttekkel végzett visszatekintő vizsgálatok azt mutatják, hogy 4 nőből 1 és 6 férfiból 1 szenvedett szexuális zaklatást 18 éves kora előtt (Centers for Disease Control and Prevention, 2006). Ez azt jelenti, hogy az Egyesült Államokban több mint 42 millió felnőtt szenvedett el gyermekkorában szexuális zaklatást.
Az elsődleges oka annak, hogy a közvélemény nem ismeri kellőképpen a gyermekek szexuális zaklatását, mint problémát, az az, hogy a gyermekkorú áldozatok 73%-a legalább egy évig nem beszél senkinek a bántalmazásról. Az áldozatok 45%-a legalább 5 évig nem szól senkinek. Sokan, pedig soha nem hozzák nyilvánosságra!
A hallgatás fala nemcsak a közvélemény számára teszi láthatatlanná vagy elenyészővé a gyermekkori szexuális visszaélést, hanem nehezíti az áldozatok gyógyulását is!